A Szent Három Nap ünneplése a börcsi Szent Bertalan templomban (2022.04.14-16.)

Elérkezett Húsvét. A Karácsony és Pünkösd mellett ez a kereszténység legjelentősebb ünnepe. A Karácsony és a Húsvét ünneplésében sok a hasonlóság: mindkettőnek a fénypontja az öröm, a várakozást és készülődést betetőző ujjongó boldogság. A Karácsonynál az Ige testté lett, megszületett a Megváltó, a Húsvét pedig elhozza az értünk kereszthalált vállaló Krisztus feltámadását, és ezzel együtt számunkra a megváltás örömét. Míg a Karácsony a meghitt áhítat, a családi együttlét ünnepe, a hidegben a melegség, a sötétben a világosság, végül a csendben a megszólaló örömujjongás, addig a Húsvét más természetű ünnep. Ez már a tavasz, teli fénnyel és illattal, csupa ragyogás, és ebben kell elcsendesedni, a nagyböjti szent időt a Húsvétra készülődve a lelkünk javára felhasználni. Ennek a készülődő várakozásnak a csúcspontja a Szent Három Nap ‒ Nagycsütörtök, Nagypéntek és Nagyszombat, a Húsvét vigíliája ‒, amely a szenvedés legnagyobb mélységéből emel ki bennünket a megváltás, az örökélet ígéretével.

Nagycsütörtökön az utolsó vacsora emlékmiséje van, az Eucharisztia alapítására emlékezünk. A szentmise bemutatását Zsolt atya még a szokásos módon kezdte meg, majd a Glória elején még egyszer felzúgott az orgona, szóltak a csengők, aztán minden elhallgatott. Azt tartja a szép népi hagyomány, hogy a harangok Rómába mennek, ott, az Egyház központjában gyászolják Jézus kínszenvedését és halálát. A szentmise további részében az énekeket a kántorunk, Major Botond vezetésével orgonakíséret nélkül énekeltük. A harangot és templomi csengőket kereplők helyettesítik ilyenkor, ugyanis a csengő Jézus Krisztus jelenlétét és dicsőségét hirdeti, ezért ezen a Szent Három Napon elnémulnak, Jézus szenvedését, sírban nyugvását jelképezve. Zsolt atya a prédikációban az Evangéliumban elhangzott lábmosás-jelenetre utalva a szeretetről, a szolgáló és a példamutató szeretet fontosságáról beszélt.
Nagyon felemelő mozzanata volt a szentmisének, amikor a mi plébánosunk megújította papi fogadalmát.
Megható, áhítatot ébresztő jelenet volt az, amikor az oltárfosztásra készülve az Oltáriszentséget átvitte Zsolt atya a főoltár tabernákulumából a Jézus Szíve mellékoltár szentségházába. És lezajlott az oltárfosztás, amely Jézus szenvedését, ruháitól való megfosztását, magányosságát jelképezi. Minden virágot, terítőt, díszt, még a feszületeket is leszedte főtisztelendő plébánosunk az oltárról, majd a segédkező ministránsok azokat elvitték. A nyitott tabernákulum ajtó szimbolizálta, hogy nincs jelen Jézus Krisztus, nincs ott az Oltáriszentség. A csupasz, díszeitől megfosztott oltár valóban segít megértetni azt a rideg, magára maradottságot, amelyet az Úrnak az elárultatása éjszakáján át kellett élnie.
Az áldozás ezen a szentmisén két szín alatt történt. A szentmise végén Zsolt atya azzal bocsátott el bennünket, hogy elmélkedjünk Jézus szenvedésén, virrasszunk, így legyen a húsvéti készületünk még teljesebb.

Nagypénteken úgynevezett csonka mise volt, amelyen az Úr szenvedéseire emlékeztünk. A szertartás keresztútjárással kezdődött. A ministránsok, akik között voltak egészen kicsik, és ott voltak a nagyok is, igen felelősségteljesen és mély átéléssel haladtak végig a stációk előtt. Ők vitték a keresztet, és mi velük imádkozva, elmélkedve, énekelve éltük át a keresztutat.
Ezt követően az ikrényi kórus tagjai a mi Zsolt atyánkkal és a mi kántorunkkal együtt előadták Krisztus szenvedésének történetét, elénekelték a Passiót. Meghatóan szép volt. Ahogy plébánosunk is mondta, mindannyian ismerjük a szenvedéstörténetet, de így: énekelve, a passiótörténet szereplőit megszemélyesítve hallani különlegesen hatott a lelkünkre. Köszönjük a kórus tagjainak és vezetőjének ezt a szép lelki élményt.
Majd egyetemes könyörgéssel folytatódott a szertartás, ahol hívőkért és hitetlenekért, keresztényekért és zsidókért, az egyház és az állam vezetőiért könyörögtünk az Úrhoz.
A kereszt előtti hódolat ünnepélyes szépsége, komolysága ‒ úgy érzem ‒ megérintette mindannyiunk szívét, lelkét. A szép számban jelen levő hívek egyenként járultak a kereszt elé, és térdhajtással, a kereszt megérintésével és keresztvetéssel fejezték ki hódolatukat.
Nincs szentmise ezen a napon, de szentáldozásban mégis részesülhettünk. Zsolt atya azzal az útravalóval engedett haza bennünket, hogy folytatódjon otthonainkban a húsvétra, a feltámadásra való lelki készülődés, és nagyszombaton délelőtt nyitva lesznek a templomok, térjünk be, imádkozzunk a sírban nyugvó Krisztus előtt.

Nagyszombat még az elcsendesedés napja. Azonban az este már Húsvét vigíliája, ez már a Húsvét örömében zajlott. A templom bejáratánál a szürkületben zajló tűzszenteléssel kezdődött a szent liturgia. Ezt követően fény áradt szét a templomban, a ministránsok a húsvéti szent gyertyáról gyújtották meg a hívek mécseseit. A fénytelen homályt elűzte a fény. A mise elején elhangzott három olvasmány a világot és embert megteremtő Istenről, aztán a népét megszabadító és az embert megtisztító Istenről szólt. A Dicsőség éneklése közben felzúgtak a harangok és az orgona, ismét megszólaltak a csengők a feltámadt Krisztus dicsőségét hirdetve. Ünnepélyesen, örömteli szívvel énekeltük mindannyian az Alleluját. A megváltás öröme állt a szentbeszéd középpontjában is. Majd a vízszentelés és a keresztségi fogadalmunk megújítása tette még ünnepélyesebbé a szentmise szertartását.
A feltámadási körmenet résztvevői ugyan csak a templom körül vonultak, követve a feltámadt Krisztus szobrát és a ministránsok, valamint lámpástartók által kísért Oltáriszentséget, de így is, ez a rövid út is magasztos, lélekemelően szép volt. A húsvéti énekeken kívül felhangzott a Te Deum, majd a templomba visszaérkezve a Tantum Ergo. Ünnepi lélekkel fogadtuk az áldást.
A szentmise végén Zsolt atya azt kérte, hogy a feltámadás örömével térjünk haza családunkhoz, és ezt az örömöt őrizzük tovább az ünnep elmúltával is.

Csodálatosan gazdag volt a Három Szent Nap minden szertartása. Apáink, anyáink, nagyszüleink mozdulatai elevenedtek meg előttünk, és éltek újra a mi mozdulatainkban, az ő imáik, énekeik hangzottak fel a mi ajkainkról is. Ezek az őseink által számtalanszor elmondott imák, énekek nagy erőt jelentenek hitünk megerősítésében.
Megvolt a lehetőségünk a nagyböjti lelki napokon, majd ezekben az ünnepi pillanatokban ismét, hogy hitünket őszintén, mélyen éljük meg, és abban megerősödve éljük át az ünnep méltóságát, érezzük meg a Megváltó, a feltámadt Krisztus ránk sugárzó erejét, a feltámadás örömét.
Hálás köszönet érte Zsolt atyának, aki fáradtságot nem ismerve törekszik arra, hogy a rábízott híveket összegyűjtse, és megmutassa nekik a szolgáló szeretet erejét és útját! Okos, egyszerű, tiszta, hozzánk szóló szavai bennünk maradnak, kísérik életünket. És köszönet a ministránsoknak, akik hitből, lelkesedésből, kitartásból példát mutattak, és nem utolsósorban állóképességből is jelesre vizsgáztak.

(Varga Józsefné)