Karácsony szent ünnepe előtti adventi időben, a várakozás idejében a hívő ember várja a Messiás eljövetelét, a kis Jézus megszületését.
Ilyenkor, az adventi koszorú gyertyáinak fényében földereng előttünk múltunk emléke, felcsillannak jövőnk reményei. De megerősödik bennünk az a tudat is, hogy magunk is egy folyamatos adventben, várakozásban élünk.
Ezen gondolatok is felvillanhattak lelkünkben, amikor december 4-én, szombaton kora este a sötétségből a megvilágított templombelső tárult elénk, amikor Németh László atya gyóntatása után megtisztult lélekkel kezdhettünk belekapcsolódni az adventi szentmisébe.
László atya prédikációjában is arra figyelmeztetett bennünket, hogy figyeljünk egymásra, mindenki a maga környezetében tegye meg mindazt, ami ebben a zűrzavaros világban az emberektől elvárható.
Szükségünk is van az ilyen lélekemelő figyelmeztetésekre, a lelki megújulásra, hiszen a gyónás, majd a szentáldozás is hozzásegít bennünket, hogy hitben is megújulva várjuk az Úr eljövetelét.
Várnunk kell a karácsony bensőséges ünnepét, amikor megjelenik a szeretet mindent átható megnyilvánulása.
És várnunk kell azokra a változásokra is, amelyek meghatározhatják akár az egész katolikus egyház, vagy éppen szűk környezetünk, az ikrényi egyházközségünk jövőjét, amihez éppen a napokban kiosztott szinódusi kérdőíveket lapozgatva mélyen elgondolkozhatunk a részletekről.
Nem tudjuk, mit hoz a holnap. Csak várunk, mint ahogy négyezer éven át várta az emberiség a Messiás eljövetelét.
Várjuk azt a jövőt, amely hozhat egyéni sikert, előrelépést, lelki feltöltődést, amelyhez ez a lelki nap, a templom kórus megható énekeivel is színesített szentmise hangulata is nagymértékben hozzájárulhat. Csak élnünk kell vele.
“Karácsonykor az ember mindig hisz egy kissé a csodában, nemcsak te és én, hanem az egész világ, az emberiség, amint mondják, hiszen ezért van az ünnep, mert nem lehet a csoda nélkül élni.” (Márai Sándor: Az igazi)
Kocsis-Katona Imre