Szent Bertalan búcsú Börcsön (2021.08.28.)

Templomunk védőszentje Szent Bertalan apostol.

A falu első, Árpád-kori kápolnájának titulusa Szent Bertalan apostol volt. És szintén a Szent Apostol tiszteletére szentelték fel az új, 1834-ben épített templomot is. A Szent Bertalan apostol titulus nem gyakori a katolikus magyar közösségekben. A Győri Egyházmegyében találjuk a szintén középkori eredetű hegyeshalmi, valamint a 18. században épült maglócai templomot. Az ország talán legismertebb Szent Bertalan temploma Gyöngyösön található.

Szent Bertalan apostolról kevés biztos adatunk van. Ő a tizenkét tanítvány egyike, akit Fülöp hívott Jézushoz. A hagyomány szerint többek között Indiában hirdette az Evangéliumot, ahol később vértanúságot szenvedett el, nagyon kegyetlen módon: elevenen megnyúzták, majd lefejezték. Templomunk oltárképe a szokásos attribútumával, a késsel ábrázolja az apostolt.

Szent Bertalan ünnepnapja augusztus 24-e. Ez a nap a népi megfigyelések szerint a nyár végét, az ősz kezdetét jelenti. Azt tartják, hogy Szent Bertalannal elillan a nyár. Az idei évben valóban így is történt.

Augusztus 28-án ünnepeltük falunk búcsúját, a Szent Bertalan napot követő hétvégén. Ennek a búcsúi szentmisének még inkább emelte az ünnepélyességét egy jeles esemény, ugyanis ekkor tette le az esküt az újonnan választott plébániai tanácsadó testület, és az új tagok ekkor vették át Zsolt atyától a püspöki aláírással megerősített megbízólevelet. Főtisztelendő Zsolt atya a prédikációban Szent Bertalant állította példaképül a hívek és a tanácsadó testületi tagok elé, aki igaz ember volt, a vértanúságig hűségesen kitartott Krisztus követésében. Majd Zsolt atya kifejezte köszönetét valamennyi, az előző öt évben tevékenykedő plébániai testületi tagnak, megköszönte az egyházközségért, a templomért végzett áldozatos munkájukat. Veres András püspök úr levélben fejezte ki elismerését és köszönetét Nagy Ambrusnak, Szekendyné Nagy Juditnak, valamint Kerczó Istvánnak a közösségünkért végzett munkájukért.

A szentmise után a közös együttlét a szépen megújult plébánia épületben szeretetlakomával folytatódott. A szentmise nyújtotta lelki táplálék után mindenki szívesen fogyasztotta a finom ételeket és italokat egymás társaságának örülve.

A leköszönő Plébániai Tanácsadó Testület tagjai

  • Giczi Antalné
  • Haszonits Istvánné
  • Kerczó István
  • Nagy Ambrus
  • Szekendyné Nagy Judit

A 2020-ban megválasztott Plébániai Tanácsadó Testület tagjai

  • Csonka Tibor
  • Farkas László
  • Hatos Hajnalka alelnök, számvizsgáló
  • Nagy András
  • Piszkei Péter pénztáros
  • Piszkei Péterné templomanya (gondnok)
  • Rácz Róbert számvizsgáló
  • Sinkó István
  • Sinkóné Meszlényi Ildikó karitászfelelős
  • Varga Józsefné dr. jegyző, kommunikációs felelős