Nagyböjti lelkigyakorlat Kunszigeten (2021.03.05-06.)

Hagyományos lelki napokat tartottunk a kunszigeti templomban a nagyböjt 3. vasárnapja előtt.

Vendégünk Kálmán Imre atya, a győri Brenner János Hittudományi Főiskola prefektusa volt. Elmondta: „Az emberek a jelet, a bizonyosságot keresik. Minél inkább hitetlen valaki, annál inkább jeleket követel Istentől, bizonyosságot a létezéséről. Ha mi magunk Isten szerint élünk, a mi életünk, jószándékú tetteink válhatnak jellé a kétkedők számára.”
Imre atya mindkét nap segítségünkre volt a húsvéti szentgyónás elvégzésében is. Köszönjük, hogy áldozatos munkájával a nagyböjti készületünköz hozzájárult.

Szentbeszédeit az alábbi linken visszahallgatva az is bekapcsolódhat, aki nem tudott részt venni ezeken az alkalmakon.