Arrabona Brass – Hálaadó hangverseny (2020.10.18.)

Az öttevényi templom felújításához kötődő hálaadó koncertsorozatot indít az öttevényi egyházközség.

A több mint egy évig tartó munkálatok alatt a hívek anyagi és fizikai erőnléti támogatásának hála a június 28-án Veres András megyéspüspök által felszentelt templom újra hívja és várja az embereket. A Jóisten és embertársaink felé kimutatott hála jeleként október 18-án, vasárnap a koncertsorozat első alkalmára gyűltünk össze a templomban.

A Győri Filharmonikusok Arrabona Brass rézfúvós kvintettje lépett fel először templomunkban, Németh Zoltán művészúr vezetésével. Az est során egy zenei időutazáson vehettünk részt. Felcsendültek többek között Mozart, Bach és Händel művei, a koncert végén pedig a nemrég elhunyt Ennio Morricone előtt tisztelegtek a zenészek. Tartalmas, szép délután volt!

Köszönjük a zenészeknek, hogy ellátogattak hozzánk, és a kedves híveknek, hogy eljöttek!

Reméljük, hogy hálaadó koncertsorozatunk következő eseményére is hamarosan sor kerülhet!

(Fotó: Király Péter)