Hittanos Farsang (2020.02.09.)

Minden évben, így az idén is megrendezésre került a hittanos gyermekek számára a karneváli mulatság, amelyet 2020. február 9-én tartottunk, mintegy 70 fő iskolás gyermek részvételével.

A kisiskolások színes és fergeteges programokon vettek részt, hangulatukért a Plébániai Ifjúsági Közösség tagjai feleltek. Az Ifi Kör fiataljai ötletes és változatos feladatokat állítottak össze a gyermekeknek, akik nagyon jól szórakoztak.

A farsangi rendezvény az alsó- és felső tagozatos diákok ismerkedő játékával kezdődött, méghozzá csapatok kialakításával. A csapatok családokká alakultak, amelyben a kisbabának és a dédpapának is szerep jutott. Önmagukat megrajzolva családfát állítottak össze, kreatívan lámpást készítettek, szellemes kvíz feladatokat oldottak meg, valamint sorversenyben is összemérhették rátermettségüket. Természetesen a beöltözés, a maskara sem maradhatott el, illetve a zene és tánc tette örömtelivé az együttlétet.

A jelmezek díjazása, a feladatok értékelése, a pontozás Zsolt atyának és a hitoktatóknak alapos fejtörést okozott, mert a családok kivétel nélkül kiválóan teljesítettek. Szoros versengés alakult ki, valamennyien elismerésben és jutalomban részesültek.

A mulatozásból nem maradhatott el az eszem-iszom sem, hisz az italok, fánkok, sütemények, édesek-sósak bőségéből választhattak a gyerekek.

Ezen a vidám programon gyerkőc és felnőtt egyaránt remekül szórakozott, mindenki nagyszerűen érezte magát.

Köszönet a farsangi délután megszervezéséért az Ifi Kör lelkes tagjainak, a szervező fiataloknak.