Megemlékezés 1956-ról Öttevényen (2019.10.22.)

Október 22-én – immár hagyományosan – emlékezni jöttünk össze. Emlékezni az 1956-os forradalom hőseire, és fejet hajtani az áldozatok emléke előtt.

Délután 17-órakor szentmisén vettünk részt, amelyet az áldozatok lelki üdvéért ajánlott fel plébánosunk, Winkler Zsolt atya. A szentmisén együtt imádkozott velünk a megemlékezés szónoka, Gábor Józsefné, és a tavalyi megemlékező Reisinger Attila is.

A szentmise után a Himnusz eléneklésével kezdődött az ünnepi megemlékezés, majd Dr. Bider Zsolt polgármester úr osztotta meg eseményt méltató gondolatait az egybegyűltekkel. Ezután egy teljesen hiteles tanú, Gábor Józsefné Pandúr Ágnes mondta el a saját, akkor 16 éves lányként átélt emlékeit. Azokat a borzalmakat, amelyet mi, fiatalabbak szinte fel sem tudunk fogni. Küldetésének tekinti, hogy az akkori eseményeket minél több korosztálynak elmondja, így állítva emléket az 1956-os mosonmagyaróvári sortűz áldozatainak.

(Szöveg: Lászlóné Éva)