Zarándokút (2019.09.04.)

Szeptember 4-én kora reggel indultunk az immár hagyományosnak mondható mária-napi zarándokutunkra. Fő úti célunk Máriabesnyő, és az ottani bazilika volt. Zarándokutunk minden imáját az öt egyházközség tagjainak lelki megújulásáért ajánlottuk fel.

Első állomás: budapesti Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia. Itt Aranyossy Mihály vezetésével megismertük a templom történetét, megcsodáltuk a restaurálás során előkerült „Trónoló Madonna” freskót. Az altemplomban levő kápolnában egy imára bekapcsolódhattunk a folyamatos – csendes – Szentségimádásba.
Második állomás: Magyar Nemzeti Múzeum Seuso kincsek kiállítása. Mivel a csoportot kétfele választották – nem fértünk be egyszerre a kiállítóterembe – mindkét csoportnak volt egy szűk órája belepillantani a múzeum állandó kiállításába is.
Harmadik állomás, és zarándokutunk csúcspontja: Máriabesnyő, Nagyboldogasszony bazilika
A bazilika melletti Lelkigyakorlatos házban elköltött ebéd után Venczel Tünde Emese irodavezető ismertette a kegyhely történetét. Az ismertető után Zsolt atya szentmisét celebrált, amelyben hálát adtunk Istennek, és kértük a Szűzanya közbenjárását egyházközségeink híveiért.
A szentmise után fáradtan, de hitünkben megerősödve indultunk haza.

Köszönjük Makkos Máriának a szervezést, Zsolt atyának a szervezésben való részvételt, és a szentmisét, buszsofőrünknek, Viktornak pedig a balesetmentes vezetést. Isten segítségével (és Mária szervezésében) jövőre is elmegyünk zarándokútra!

(Szöveg: Lászlóné Éva)