Felsőtárkányi hittantábor (2019.06.25-29)

Június utolsó hetében került sor a szokásos hittantáborra, úticélunk ezúttal a Bükk-hegység lábánál fekvő Felsőtárkány volt. Szép számmal indultunk útra autóbusszal, kisbuszokkal az ország másik felére. Útközben hosszabb pihenőt tartottunk Parádon, ahol megnéztük a Cifra Istállóban található Kocsimúzeumot. Megismertük a kocsikészítés folyamatát a kerék feltalálásától a főúri hintók készítéséig.

A tábor témája az összefogásra, az összetartás erejére épült, kapcsolódva az Egri vár védőinek hősiességéhez. Az első nap megalakultak a siroki, füzéri, hollókői, nógrádi, drégelyi, diósgyőri és az egri várat „védő” csapatok. A hét során élményekben gazdag programjaink voltak. Egy éjszakai feladat során kellett a vitézeknek, apródoknak megszerezni a védelemhez szükséges eszközöket. Zsolt atya szentmisét tartott a táborozóknak az egri bazilikában, majd megcsodáltuk az érseki palotát, a főegyházmegyei könyvtárat, és felfedeztük az érseki pincerendszert. Túráztunk a felsőtárkányi vár-hegyi tanösvényen. Izgalmas volt az egri várban egy vitéz irányításával sétálni a földalatti folyosók rejtélyes világában, a kazamatában. Láthattuk, hogyan védekeztek a föld alatt a katonák a törökök ellen. A hősök termében hallottunk a vár védőinek életéről, hősies küzdelmeiről, és önfeláldozásáról. Szabad program keretében bebarangoltuk az egész vár területét. A vártúra után jólesett a fürdés, csúszdázás a demjéni barlangfürdőben. Jártunk az egerszalóki barlanglakásokban és megmásztuk a kaptárkövet. Nem maradtak el a szokásos esti programjaink sem, amelyeken a várvédő csapatok versenyeztek. Volt szellemi vetélkedő, ügyességi feladat, szalonnasütés és sok-sok játék. Záró estünkön a csapatok szenzációs, felejthetetlen feldolgozásokban mutatták meg várvédő stratégiáikat.

Ismét tartalmas, emlékezetes napokat töltöttünk együtt. Köszönjük mindenkinek a segítséget, a támogatást!

(Szöveg: Frank Györgyné, kép: Frank György)