Plébániai Esték: QUO VADIS EURÓPA? (2019.04.30.)

Április 30-án ismét megtelt a Multifunkciós Szolgáltató Ház. A „QUO VADIS EURÓPA?” címmel meghirdetett előadásra sokan voltunk kíváncsiak. Az előadó Hölvényi György, az Európai Néppárt Kereszténydemokrata Képviselőcsoport tagja volt.

Az Európai Parlamentben részt vesz a Fejlesztési Bizottság és a Környezetvédelmi, Közegészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Bizottság munkájában.
Beszámolt a Szíriában, és Kongóban tapasztalt közép-kelet európai segítségnyújtás hitelességéről. Elmondta, hogy a keresztény egyházak meghatározó szerepet töltenek be a polgárháború sújtotta régióban az oktatásban, az egészségügyben és a kultúrában. Hangsúlyozta, ha a keresztények elmenekülnek, és nem térnek vissza hazájukba, az az ország
jövőbeni biztonságát, társadalmi struktúráját alapvetően érinti.
Európának kötelessége a közel-keleti keresztény közösségek megerősítése nem vallási (az szilárd), hanem emberi jogi és biztonsági alapon. Mindezeket az EP fórumain meggyőződéssel képviseli!

A jó hangulatú, adomákkal fűszerezett előadás végén a felmerült kérdésekre is választ kaptunk. Úgy gondolom, a mai estén is megerősítést a jelenlévőkben, hogy: Kereszténység és hit nélkül nincs jövőnk!

(Szöveg: Lászlóné Éva, kép: Király Péter)