Ferenc pápa 2015. április 11-én, az Isteni Irgalmasság vasárnapja előestéjén közzétett Misericordiae Vultus c. bullája – mellyel meghirdette az irgalmasság rendkívüli jubileumát, – az alábbi sorokkal kezdődik: „Jézus Krisztus az Atya irgalmasságának arca. Úgy tűnik, ez a szó jól összefoglalja a keresztény hit misztériumát. Az Atya irgalmassága a názáreti Jézusban vált elevenné, láthatóvá, őbenne érte el csúcspontját…” – E gondolatok köré társulva, valamint az irgalmasság szentévéhez kapcsolódva nyitotta meg 2016. február 18-án, Németh László püspöki helynök, székesegyházi kanonok atya, az öttevényi egyházközség háromnapos lelkigyakorlatát.
Szentbeszédében kiemelte, ha Jézus szent arcát idézzük magunk elé, akkor azon kell elgondolkodnunk, hogy a Megváltó arca milyen hatást vált ki a szívünkben. Jézus az utolsó vacsorán így szólt tanítványainak: „Aki engem lát, az látja az Atyát is.” (Jn 14,9.b). Állandóan fel kell figyelnünk arra, Aki a kereszten értünk, bűnös emberekért – az Atya akaratának engedelmeskedve – vérét ontotta. A lelkigyakorlat napjain Jézus háromféle arcképéről elmélkedhettünk. Ezek a rejtőzködő, a fájdalmas és a győzedelmes arcok.
A rejtőzködő arc – talán könnyen előidézhető, de mégis elrejtezik. Tudjuk ugyanis, hogy Krisztusban megtörtént a végleges kinyilatkoztatás, ezáltal ebben az arcban az Isten teljessége ragyogott fel. Jézus rövid földi élete során, mindig is gyengéd volt a gyermekekhez, mert „ilyeneké az Isten országa.” (Lk 18,16.) – mondta Jézus példabeszédjeiben tanítványainak, akikkel viszont sokszor keményen, de irgalmas szeretettel bánt. Isten mindig irgalommal tekint azokra, akik a mai világunkban a társadalom kirekesztettjeivé váltak. Az Isten arca mindannyiunkban el van temetve, de bennünk él. A küldetésünk arra irányul, hogy hagyjuk ezt az arcot előjönni belőlünk. Egyúttal segítenünk kell másoknak is a lelkéből előhozni. Isten szeretete ugyanis meg kell, hogy érintse a világos bensőnket, hisz ez az arc rejtőzködve, de bennünk él a gondolatainkban, tetteinkben. Elismerjük e, hogy Isten arca rejtőzködik bennünk? Nem torzítja e valami ezt az arcot?
A fájdalmas arc – mint a fájdalmas Jézus arca. Ha közelebbről megvizsgáljuk, akkor az Isten szenvedő szolgájának arcát láthatjuk meg benne. Az embert nap, mint nap éri megaláztatás. Az elkövetett bűneinek következménye pedig öngyalázás, s ezáltal – mivel az Ő arcát hordozzuk – a Teremtőt is megaláztatás éri. Sok fájó életű ember él a Földön, akiknek látszólag nincs lehetősége kitörni a bűnös életből. Azonban bennük is ugyanúgy Isten lakozik, csak a gonosz hatalmának nagyobb teret engedtek. A Getszemáni kertben megtörtént, hogy az Atya és a Fiú arca a szenvedésben találkozott, mely még a gonoszt is félresöpörte. Láthatjuk, ahogy a kálvárián nyugalmat áraszt a Fiú arca minden elszenvedett kín ellenére. Nem az ostorozás, a töviskorona viselése és a leköpdösés voltak az igazi fájdalom forrásai, hanem Jézusnak legjobban az fájt, hogy azok ítélték el, akik szemét látásra akarta nyitni. Bár fájdalmát enyhítette, hogy mindez az Atya akaratából történt, az emberek üdvözítésére.
A kereszt hordozása alatt elhomályosult az arca, amikor édesanyjával találkozott, s kicsit megkönnyebbült, amikor Veronika kendőjével enyhíti szenvedését. Ez az arc azonban – ha rátekintük Krisztusra – megfeszítve is csodálatos a maga fájdalmas gyötrelmében, mivel még ekkor is képes volt ajándékozni, amikor már mindenétől megfosztották. A szeretett tanítványnak utolsó órájában ezt mondja, „Íme a te Anyád!” (Jn 19,27). Ezzel Jézus önmagáról szólt – nemcsak az apostolnak, hanem minden benne hívőnek – , aki egész életében Istenhez hűséges maradt a mindenkor irgalmas Atyjához, még a szenvedés nehéz óráiban is. Isten irgalma nagy titok, s erről árulkodik ez a csodálatos arc.
A győztes Krisztus arca – a Feltámadt arca, melyről a dicsőség öröme sugárzik. „Föltámadt Krisztus halottaiból, legyőzte halállal a halált, és a sírban lévőknek életet ajándékozott.” (gör.kat. himnusz részlet). Ezzel a feltámadt arccal először az aggodalmaskodó asszonyok találkoznak, akik szintén az evangélium hirdetői lesznek. A győztes arc mellett ott van azonban a kétkedés is, amikor a feltámadás hírét hallva a tanítványok kételkednek, s szaladnak ők is a sírhoz. Jelen van továbbá a „hinni nem akarás” Tamás apostolban, és megmutatkozik a szeretet is Mária Magdolna személyében akkor, amikor találkozik a kertésszel, s sírva keresi a Mestert. Ezek a tulajdonságok azonban nemcsak a tanítványok és az asszonyok “hibái” voltak. Ezek mind-mind olyan emberi mozzanatok, amelyek végig kísérnek minket is egész életünkben, s ilyenkor igazán szükségünk van arra, hogy rátekintsünk a feltámadt arcra. Krisztus – mind ahogy életében és halála órájában – még a feltámadása után is ajándékot ad, a Szentlélek ajándékát, hogy segítségével helyrehozhassuk mindazt, amit a bűn eltorzíthat.
Tudjuk ugyanis az evangéliumokból, hogy Krisztus mennybemenetelekor Szent Sebeivel ment az Úr színe elé, hogy közbenjárjon értünk. Mi vagyunk az Isten dicsősége, s képessé kell válnunk arra, hogy be tudjuk fogadni az Isten ajándékát, a Szentlelket, s ezzel tovább folytathassuk a teremtés művét. Krisztusban, tehát Isten mindannyiunk arcát megmutatja. S végül visszajutva az elmélkedés elejére, a Ferenc pápa által kiadott bulla első sorait belevéshetjük a saját szívünkbe, miszerint az Atya irgalma, Jézus Krisztusban vált láthatóvá.
Köszönjük meg a Jóistennek Ferenc pápát! Köszönjük meg az Irgalmasság Szentévét. Ámen.
A 3 napos szentmisével egybekötött szentbeszéd-sorozat minden napján alkalom nyílt a szentgyónás elvégzésére, hogy méltóképpen és tiszta lélekkel készüljünk a nagyböjti időben Húsvét ünnepére, valamint a pénteki napon keresztutat járhattunk, megemlékezve Jézus kínszenvedéséről.
(Szöveg és kép: Oláhné Csonka Krisztina)
