Hittantábor a Csattogó-völgyben (2015.07.06-10.)

Az öttevényi templomban gyülekeztünk hittantáborunk első napján, július 6-án, egy igazán meleg hétfői napon. Úti célunk e napon Budapest volt, első megállóként a Gellért-hegy tetején fekvő Citadella. A Szabadság-szoborban és a szép kilátásban gyönyörködhettünk, illetve a város nevezetességeiről hallhattunk. Második megállónk Lipótváros és a Szent István-bazilika volt. Idegenvezetőnk kíséretében körbenéztünk a templomban, és felmászhattunk a kupola tetejére is, ahonnan gyönyörű kilátás nyílt az egész városra. Délután érkeztünk meg szállásunkra, Verőcére, a Csattogó-völgyi Üdülőházakhoz. Első lényeges pont, a szentmise következett a szállás elfoglalása után. Idei táborunk mottója „Amint a szarvas kívánkozik a forrás vizéhez, úgy kívánkozik lelkem tehozzád, Istenem!” (Zsolt 42,2) volt. A délután folyamán megmártóztunk a helyi medencében, kicsik és nagyok örömére, majd vacsora után vidám vetélkedőkkel mérhettük össze tudásunkat.
Másnap túrára indultunk a Börzsönyben. Magyarország egyik legrégebbi vasútvonalán, a Királyréti Erdei Vasút útvonalán, Verőcétől Királyrétig vonattal mentünk. Miután megérkeztünk, egy erdei tisztáson szentmisét mutattunk be, majd csapatonként elindultunk bejárni a Duna-Ipoly Nemzeti Park területén fekvő Királyréti-tanösvényt. A kilenc állomásból álló útvonalon megismerkedhettünk az erdő és a tavak élővilágával, a kisvasutak és a vasbányászat történetével, és a játék sem maradhatott el. Délután ismét csobbantunk a medencében, majd szalonnát sütöttünk. Miután leszállt az éjszaka, kincskeresésre indultunk a táborban.
Szerdán városnézés következett Vácott. Jártunk a Nagypréposti palotában, ahol az atya mesélt nekünk az épület történetéről. Az Egyházmegyei Múzeum őrzi és bemutatja az egykori váci Székesegyházi Kincstár műtárgyait, és az Egyházmegye területén lévő templomokból származó művészeti kincseket. Voltunk a püspöki palotában és annak kertjében, illetve a székesegyházban is. Sétáltunk a Duna-parton, majd indultunk vissza a szállásra. Este ismét játékos vetélkedőn vehettünk részt.
Csütörtökön bevettük a nógrádi várat. Nógrád község Nógrád megye délnyugati részén, a Börzsöny keleti előterében, a Rétsági járásban található, nevét az itt található várról kapta. Miután megmásztuk a várat, szentmisét mutattunk be, majd a kornak megfelelő sorversenyeken mértük össze erőnket. Délután a Nógrádi Vadasparkba indultunk. Ott traktorral végigjártuk a mintegy 300 őshonos nagyvad 130 hektáros otthonát, a családi gazdálkodás keretein belül működő parkot. Este a hagyományos Ki mit tud?-on ismert szentek életéből vett jeleneteket adtunk elő.
Utolsó nap ismét Budapest volt az úti cél. Délelőtt összepakoltunk, majd elindultunk a Liszt Ferenc nemzetközi repülőtérre, Magyarország öt nemzetközi repülőtere közül a legnagyobbra és legismertebbre. Az ott eltöltött majdnem 4 óra alatt buszokkal körbejártuk a terminálokat, fel-és leszálló repülőgépeknek integettünk, illetve a reptéren található tűzoltóállomásra is betekintettünk. Este fáradtan, de élményekkel telten tértünk haza.
Köszönet a szervezőknek az idei hittantáborért is!