Plébániai nap – Farsang (2015.02.08.)

Farsangnak nevezzük a Vízkereszttől Hamvazószerdáig terjedő időszakot, melyet hagyományosan a jókedvű mulatozások, bolondozások, lakomák, táncok, bálok jellemeznek szerte a világon már évszázadok óta. Az ilyen mulatságok mellett szokás volt különböző játékokat, vetélkedőket is rendezni. Ezt a hagyományt megőrizve hívták idén is a szervezők a kunszigeti, mosonszentmiklósi és öttevényi iskolásokat és fiatalokat a Plébániai Farsangra, melynek ezúttal is a kunszigeti kultúrház adott otthont.

A program délután 3 órakor kezdődött és este 7 óráig tartott, közel 60 gyerek részvételével. Nagy öröm, hogy sokan már évek óta lelkes résztvevői az eseménynek, de mindig örülhetünk új jelentkezőknek is, akiket reméljük jövőre is viszontlátunk majd. Mint minden közös hittanos rendezvény, így ez is imádsággal kezdődött, kérve Isten áldását és jelenlétét a közös szórakozásra, játékra, vetélkedőre. Ezt követően került sor a csapatok kialakítására, ami szintén mindig egy izgalmas része a programnak. A csapatok felállításánál fontos szempont, hogy minél jobban megismerjük egymást, új barátságok, ismeretségek is kötődhessenek, erősítve ezzel kis közösségünket. Idén a piros, a zöld, a lila, a sárga és a rózsaszín csapat mérhette össze tudását, ügyességét, gyorsaságát. A csapatok egységét ennek megfelelően az 5 színben elkészített farsangi csákók jelképeztek. A vidám és szórakoztató, mi több, olykor vicces játékok során megismerhettük és bemutathattuk jó pár ország köszönési szokásait; élő „babát” öltöztettünk, pelenkáztunk és etettünk; képkirakóztunk, melynek során ki kellett találnunk, hogy mely kedves szervezőnk kiskori vagy éppen elváltoztatott, beöltözött vicces képét látjuk. Hát mondhatjuk, nem is volt olyan egyszerű. Volt még lufis szókirakós játék, madárijesztő öltöztetés.

Miután kijátszottuk magunkat, uzsonna következett. Köszönjük szépen a szülők felajánlásait, a finom farsangi fánkokat, süteményeket. Ezt követően kis pihenő, Maszkabál hallgatás következett, míg a meglepetés műsorra előkészültek a Szervezők. Köszönjük szépen Zsolt atyának, Kati néninek, Rózsika néninek, Ági néninek, Katyi néninek és Edusnak a remek produkciót és hogy ismételten ilyen felejthetetlen kikapcsolódásban, vetélkedésben jókedvben lehetett részünk.

Végezetül az eredményhirdetés, díjkiosztás következett. A lényeg azonban nem a helyezés volt, hanem a közös móka és kacagás, az együtt eltöltött vidám percek. A nap zárásaként imádsággal adtunk hálát a tartalmas együttlétért. Reméljük, hogy jövőre újra együtt farsangolhatunk.