2014. április 3-án, csütörtökön kezdődött egyházközségünk háromnapos nagyböjti lelkigyakorlata, melynek vezetője Végerbauer Richárd atya, tatai káplán volt. Richárd atya a szentmisék előtt 1 órával, valamint a szentmisék alatt is a gyónók rendelkezésére állt és a lelkigyakorlatos szentbeszédekben szólt hozzánk. Pénteken a szentmisét megelőzően Winkler Zsolt plébánosunk vezette a Keresztúti ájtatosságot melyben a három egyházközség ifjúsági körének tagjai segédkeztek, hogy a hittanos gyerekek is még jobban átérezzék, megértsék Jézus Krisztus szenvedés történetét.
Az alábbiakban néhány gondolatot adunk közre Végerbauer Richárd atya lelkigyakorlati elmélkedéseiből:
Gondolkodjunk el rajta, hogy vajon nálunk is be van e deszkázva a fejünk felett az ég, sötétben vagyunk e; van e horizontunk, tudunk-e Istennel mit kezdeni, vagy Isten teljesen idegen számukra is? Ezt a képet kicsit tovább feszítve talán azt is mondhatjuk, mára már az áldozat iránya is sok helyen megváltozott. Eddig feláldoztuk Isten oltárán a saját sikerünket, karrierünket, pénzünket, egónkat. Ma éppen fordítva van ez, hiszen a siker a karrier a pénz és az ego oltárán áldozzuk fel az Istent, a hazát, a családot és még folytathatnánk tovább ezt a sort. A körülöttünk lévő elkötelezett keresztény emberek, papok, barátok példát adnak, hogy ma is lehet elköteleződni, felelős életre szóló döntéseket hozni valaki mellett. Ezeknek az embereknek a feje felett nincsen bedeszkázva az ég, és helyes az életükben az áldozat iránya. Ezek az emberek sziklára, Istenre építették életüket.
A mi hitünk nem üres valami. Tartalma lényege van, és ez a lényeg nem mesék, legendák összessége. Nem csupán dogmák megvallása, nem csupán az a tény, hogy amit nem látok, elhiszem, hanem megtörtént valóságokon alapul. Isten úgy szeretett minket, hogy egyszülött Fiát sem kímélte, szenvedett és meghalt értünk. Minden egyes nagyböjti lelkigyakorlat arra hív minket, hogy még ma újítsuk meg személyes találkozásunkat Jézussal. Ő találkozni akar velünk, nekünk pedig csak engednünk kell, hogy találkozzon velünk. Babits Mihály költőnk nagyon szerette Ádáz névre hallgató kutyáját. Sokszor elnézte, hogy milyen békésen üldögél, vagy nyújtózkodik előtte, mennyire jól érzi magát a Gazda mellett. Igaz, hogy időnként elcsatangol, de mindig visszatér, ha csapzottan vagy megviselten is. Ezen meditálva jutott eszébe, hogy neki is úgy kell megpihennie a Gondviselés oltalma alatt, mint ahogy kutyája ösztönösen rábízza magát a Gazda szavára, függetlenül attól, hogy egyes rendelkezéseit érti-e, vagy sem.
Kedves Testvérek! Vajon miért van szelíd derű, és világosság azok arcán, akik Jézust beengedik az életükbe? Azért mert Jézus az életük. Jézus sokak élete, az Egyházé, mindannyiunk számára Ő lehet maga az élet. Ennek az egyik legjobb példája volt Boldog Kalkuttai Teréz anya is, aki arról volt jellegzetes, hogy mindig, céltudatosan kereste Jézust másokban, és ez az egész életét átitatta. De talán mindannyiunk tudna olyan példát mondani a saját életéből, ami tükrözi ezt a célt, hogy Jézus az életünk részévé válik, és ezek által megerősítést kapunk. Nekünk, embereknek 4 születésnapot kellene ünnepelnünk. Az elsőt a fogantatáskor, amikor Isten csodálatos terve alapján megszületünk édesanyánk méhében, s elindul maga a létezésünk. A második ilyen alkalom a megszületés biológiai ideje, amikor az óvó-védő anyai méhből kiszakadva belecsöppenünk a világba. A harmadik születésnapunkat a keresztség szentségének felvételekor tarthatjuk, amikor az Atya, a Fiú, és a Szentlélek nevében az Egyház áldását megkapjuk, és Isten gyermekévé fogad bennünket. A negyedik születésnapunk ideje pedig, a földi létezésünk befejeztével, az új és örök életbe való belépéssel kezdődik. E négy születésnap viszont akkor lehet csak teljes, ha életünket Jézusra bízzuk, s rá hagyatkozunk mindenben. Engedjük be Jézust az életünkbe, feszegessük le a deszkákat a fejünk felől és adjuk tovább hitünket, de nem csak a nagyböjt idején, hanem egész életünk folyamán.
