„Égből alászállott Szent Kenyér!
Éltető nagy Szentség!”
Öttevény község kijelölt szentségimádási napja minden évben január 14-e. Reggel 8 órakor szentmise keretében került kihelyezésre az Oltáriszentség, majd a délelőtt folyamán a rózsafüzér társulat tartott szentségimádási órát. Délután 4 órakor a hittanos gyerekeknek volt szentségimádási órájuk. Az ünnepi nap zárásaként este 6 órakor ünnepélyes szentségimádási órát tartott Mészáros Miklós mosonmagyaróvári segédlelkész, aki a hittanosaink szentségimádási óráját is vezette.
A reggeli szentmise homíliájában Winkler Zsolt atya, egyházközségünk plébánosa szólt hozzánk: „Természetes nekünk, hívő keresztényeknek, hogy rendszeresen, vasárnaponként megüljük az eucharisztikus lakomát, hogy részt veszünk a mi Urunk Jézus Krisztus áldozatában, hogy belekapcsolódunk az Ő hálaadásába-, hiszen nem tudnánk másképpen keresztényként élni, keresztény életünk forrása Ő, a Szentségi Jézus. Az Oltáriszentség Isten szeretetének legnagyobb Jele. Ha rátekintünk, ne feledjük, ezt mondja nekünk: nézd én teérted lettem áldozattá, de nem vádlódként, hanem végtelen szeretetből vagyok itt neked! Van tehát értelme az életednek, a szeretetből hozott áldozataidnak!”
Mészáros Miklós újmisés atya – akit tavaly 2013. június 21-én szentelte áldozópappá, Pápai Lajos megyéspüspök – három kisebb elmélkedésben szólt a gyerekekhez.
Elmélkedéseinek főbb témái:
„Az Oltáriszentségben hisszük és valljuk, hogy Jézus Krisztus van jelen. Nem látjuk, de tudjuk. Ugyanúgy, mint ahogy a templom falában sem látjuk a téglát, de mégis tudjuk, hogy benne van. Imádjuk az Oltáriszentséget, és csak is az Oltáriszentséget. Annyi minden másra is használjuk e szót, de figyeljünk rá, hogy az imádatot, csak az Úr Jézusnak tartsuk fent.”
„Szentségimádást otthon is tarthatunk csendes imádkozással. A csendben Istennel találkozunk, figyelünk a szavára. A szívünkben meghalljuk szavát és tudjuk, mit kell tennünk. A csend átformálja a szívünket és ösztönöz minket a jóra és a szépre. Vállalni kell a jót, még ha a nevetség tárgyává is leszünk.”
„Ne féljünk kereszténynek lenni, merjünk az árral szemben úszni. Isten mindig velünk van és mindenben megsegít. Ez bizony erőfeszítéseket kíván, kereszténynek lenni nem könnyű. A középiskolában még nehezebb helyt állni, még több rossz hatás ér, még különcebbé válhat valaki azzal, ha nem azt teszi, amit a többi társa. Isten segít nekünk, ha kérjük, igaz nem úgy, ahogy mi elképzeljük. Lehet, hogy nem azonnal, de mindig segít olyan mértékben, ami nekünk jó és ami az Üdvösségre vezet minket.”
Este hat órakor vette kezdetét az ünnepélyes szentségimádás szintén Mészáros Miklós atya vezetésével és elmélkedéseivel. „Nagyon nehéz manapság, de nekünk keresztényeknek mindig ki kell tartanunk Jézus parancsa mellett, hogy: „Szeressétek egymást ahogy én szerettelek benneteket.” Kedves testvérek a szentségimádáson is megmutatkozik Jézusnak a szeretete, mert nekünk is úgy kell szeretnünk egymást, ahogy Ő szeretett bennünket, azzal hogy meghalt értünk a keresztfán. „Aki szeret engem, azt én is szeretni fogom ,kinyilatkoztatom magam neki” – mondja az Úr. Kinyilatkoztatja magát nekünk, megnyilatkozik előttünk. Meghallhatjuk Jézusnak a szavait. Természetesen nem úgy, mint ahogy meghallották a próféták és az apostolok, nem mély hangon szól majd valaki hozzánk. Isten a csendben fog megszólalni. Isten a csend barátja, és mi is a csendben fogunk találkozni vele, de akkor sem fogunk hallani értelmes mondatokat, hanem a szívünket kell kitárni feléje és akkor majd átjár bennünket.”
„Kedves Testvéreim! Isten jön felénk, közeledik, nem csak az adventi időszakban, ami nem oly rég múlt el Karácsony előtt. Ő mindig közeledik felénk és hozzánk akar jönni. De csak a csendben tudunk vele találkozni. Hagyjuk szeretni magunkat, hogy Isten kegyelme átjárjon bennünket különös módon itt, a szentségimádás alatt. S hagyjam, hogy zavarba ejtsen az Istennek szeretete. Ha majd olyan gondolatok jönnek, hogy: valakivel ki kellene békülni, vagy valakivel beszélni kellene, akivel rég nem beszéltem, vagy valakivel szemben gyűlölködtem, hogy tudjak feléje békítő jobbot nyújtani, akkor tudhatjuk, hogy az mind a csendből, az imádság erejéből fakad. Érezzem át Istennek a zavarba ejtő szeretetét úgy, mint ahogy azt nagy költőnk Ady Endre – Az Úr érkezése című vesében:
Mikor elhagytak, Mikor a lelkem roskadozva vittem,
Csöndesen és váratlanul Átölelt az Isten.
Nem harsonával, Hanem jött néma, igaz öleléssel,
Nem jött szép, tüzes nappalon De háborús éjjel.
És megvakultak Hiú szemeim. Meghalt ifjúságom,
De őt, a fényest, nagyszerűt, Mindörökre látom.
Urunk, kérünk Téged, ölelj át az irgalmas szereteteddel! Ámen.”
