Kunsziget község kijelölt Szentségimádási napja minden évben Vízkereszt ünnepét követő harmadik vasárnap. Idén, 2014-ben ez január 26-ára esett. Reggel 8 órakor szentmise keretében került kihelyezésre az Oltáriszentség, majd a hagyományokhoz híven a délelőtt folyamán a férfiak tartottak szentségimádási órát, délután pedig az asszonyok. Délután 3 órakor a hittanos gyerekeknek volt szentségimádási órájuk. Az ünnepi nap zárásaként este 5 órakor ünnepélyes szentségimádási órát tartott Mészáros Miklós mosonmagyaróvári segédlelkész, aki a hittanosaink szentségimádási óráját is vezette.
A reggeli szentmise homíliájában Winkler Zsolt atya, egyházközségünk plébánosa szólt hozzánk: „Természetes, nekünk hívő keresztényeknek, hogy rendszeresen, vasárnaponként megüljük az eucharisztikus lakomát. Mégis, ma különösen is fontos számunkra ez az alkalom, amikor hosszabb időt tölthetünk előtte, imádva őt- és szükséges is: önmagunkért, mieinkért-családunkért, hívő közösségünk családjáért, s ezért az egész faluért jövünk eléje. Jézus, az élő Kenyér, aki a mennyből szállt alá. Míg sokan nem is tudják, hogy mire éhesek, mitől erőtlenek, mitől olyan céltalan az életük, mi, illetve ki is hiányzik nekik, hogy mennyire szükségük van Istenre, mi legyünk hálásak azért a kegyelemért, hogy táplálkozhatunk Vele, az élő Kenyérrel, hittel magunkhoz vehetjük Őt. Magatartásunkkal: azzal, hogy imádjuk őt, amikor csak tehetjük magunkhoz vesszük, áldozunk, bátran tanúsítsuk a világ, embertársaink, a hitetlenek előtt: Ő az élő Kenyér, aki a mennyből szállt alá!”
Mészáros Miklós újmisés atya – akit tavaly 2013. június 21-én szentelte áldozópappá, Pápai Lajos megyéspüspök – három kisebb elmélkedésben szólt a gyerekekhez. Elmélkedéseinek főbb témái:
„Az Oltáriszentségben hisszük és valljuk, hogy Jézus Krisztus van jelen. Nem látjuk, de tudjuk. Ugyanúgy, mint ahogy a templom falában sem látjuk a téglát, de mégis tudjuk, hogy benne van. Imádjuk az Oltáriszentséget, és csak is az Oltáriszentséget. Annyi minden másra is használjuk e szót, de figyeljünk rá, hogy az imádatot, csak az Úr Jézusnak tartsuk fent.”
„Szentségimádást otthon is tarthatunk csendes imádkozással. A csendben Istennel találkozunk, figyelünk a szavára. A szívünkben meghalljuk szavát és tudjuk, mit kell tennünk. A csend átformálja a szívünket és ösztönöz minket a jóra és a szépre. Vállalni kell a jót, még ha a nevetség tárgyává is leszünk.”
„Ne féljünk kereszténynek lenni, merjünk az árral szemben úszni. Isten mindig velünk van és mindenben megsegít. Ez bizony erőfeszítéseket kíván, kereszténynek lenni nem könnyű. A középiskolában még nehezebb helyt állni, még több rossz hatás ér, még különcebbé válhat valaki azzal, ha nem azt teszi, amit a többi társa. Isten segít nekünk, ha kérjük, igaz nem úgy, ahogy mi elképzeljük. Lehet, hogy nem azonnal, de mindig segít olyan mértékben, ami nekünk jó és ami az Üdvösségre vezet minket.”
Este öt órakor vette kezdetét az ünnepélyes szentségimádás szintén Mészáros Miklós atya vezetésével és elmélkedéseivel. „Jó nála lenni, a keblére hajolni úgy, mint a szeretett tanítvány. Érezni az Ő Szent Szívének végtelen dobbanását, s végtelen szeretetét. Ez igazából a szentségimádás, mint ahogy Szent János apostol hajolt oda az Úrhoz. Nekünk is szüntelen oda kell hajolnunk az Úrhoz és hallgatnunk kell Őt. Hallgatnunk kell, hogy mennyire szeret bennünket. A szentségimádás a szeretetnek a megtapasztalása. Engedem, hogy szeresen az Isten, hogy átjárja az egész bensőmet, külsőmet is egyaránt, hogy valóban Jézussal tudjak lenni, s ne legyen számunkra nehézség, hogy egy órát vele kell lenni.
Kívánom mindenkinek, hogy tapasztalja meg életében legalább egyszer, de remélhetőleg sokszor az Istennek a zavarba ejtő szeretetét. Hiszen az Istennek a szeretete zavarba ejti az embert. Zavarba ejt, hogy túlcsorduló mértékkel mér nekünk, zavarba ejtő, hogy az Isten nem kicsinyeskedik, mint mi emberek. Zavarba ejtő, hogy Isten bőkezű velünk a mi bűneink ellenére is szeret bennünket.”
„Így szól az Úr a hívők és nem hívőkhöz egyaránt:
Annyiszor akartam már beszélni veled, de nem hagytál időt nekem.
Annyiszor akartam már mondani neked: “Itt vagyok számodra!”, de te féltél.
Annyiszor akartam már mondani neked: “Ne félj, veled vagyok!”,
de te nem hittél nekem, hanem távolinak és halottnak gondoltál.
Annyiszor akartam már beszélni veled, de nem hagytál szóhoz jutni,
hiszen szabadságodban áll, hogy eldöntsd, meghallgatsz-e,
vagy ha akarod, kikapcsolsz.
Ha most kész vagy arra, hogy meghallgass, akkor azt szeretném mondani neked:
“Örök szeretettel szeretlek téged! Engedd magad szeretni!”
