Hittantábor – Sopron (2012.07.09. – 07.13.)

A hittanosok nyári táborozásának helyszíne ebben az évben Sopron volt. A tábor témája nem lehetett más, mint a hűség. Ehhez kapcsolódtak a hét eseményei, programjai.
Július 9-én délelőtt vonattal utaztunk Sopronba. Csodálatos látványban volt részünk, mikor befordultunk a szálláshelyünk utcájába. Akkor emelték le a Tűztorony tetejéről a kétfejű sast, amit aztán délután közelről is megnéztünk. A hazai ebéd elfogyasztása után szobafoglalás, csoportalakítás következett. A belváros nevezetességeit láttuk a délutáni órákban.
A következő napokban túráztunk a Lövérekbe a Károly kilátóhoz, voltunk bobozni, megnéztük a nagycenki kastélyt,
hajóztunk a Fertő-tavon és természetesen fürödtünk is. Megcsodáltuk a soproni templomokat, ahol szentmiséken
vettünk részt. Kedves fogadtatásban, vendéglátásban részesültünk a plébániákon.
Legemlékezetesebb élményünk a csokigyárban tett látogatás volt. Finomabbnál finomabb csokikat kóstolhattunk és
gyümölcsöket mártogattunk a csoki szökőkútba.
Nem maradtak el a szokásos esti programjaink sem, ahol a csoportok versenyeztek. Volt szellemi vetélkedő, ki mit tud és sok-sok játék.
Az utolsó napunk eredményhirdetéssel és csomagolással telt. Késő délután fáradtan, de élményekben gazdagon értünk Győrbe. Ismét felejthetetlen hetet töltöttünk együtt.